A varázsuszi “őslakosaként” pici baba korom óta láttam, ahogy Édesanyám, Illés Flóra óráról órára elvarázsolja a gyerekeket a különféle játékos feladataival, meséivel, csilingelő hangjával, miközben a kis víztől rettegő tanoncok egyre bátrabbak és bátrabbak lesznek. A nagyobbakkal Édesapám foglalkozott, aki maga is úszóedző. Jó volt tapasztalni, ahogy az edzéseken a komoly munka és a technikai javítások mellett, a humorra és a jókedvre is sor került. 

Úszás óráról, úszás órára, táborról, táborra vártam, mikor taníthatok végre én is. Hát, ez az idő is eljött.

2026-ban úszó edzői végzettséget szereztem. Emellett, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen Magyar szakos, és Dráma szakos tanárként hallgatok. Az itt megszerzett sok-sok pedagógiai tudást és tapasztalatot igyekszem behozni az óráimra, hiszen valóban nem mindegy, hogyan teszem fel a kérdést, hogyan tálalom a feladatot, vagy hogyan szólok rá az éppen rosszalkodó gyerekekre. 

A dráma szakon tanultakat, rendszeresen felhasználom úszás óráimon, hogy a gyermekek ne csak az úszás, hanem más területeken is fejlődjenek. Hiszem, hogy a sport a nevelés egyik legfontosabb színtere. Mire tanít meg? Becsületességre, önállóságra, kitartásra, bizalomra, arra, hogy mikor kell és hogyan lehet másoknak segíteni, és arra is, hogy van, amiért csak mi magunk tudunk megdolgozni. (Ilyen például a félelmeink legyőzése is.)

Hogy honnan tudom mindezt? Onnan, hogy 13 éven át magam is napi szinten sportoltam és küzdöttem egyetlen álmomért, hogy táncos legyek. Bár az élet más irányba sodort, a tánc sok mindent adott nekem. Legfontosabbnak ezek közül mégis azt tartom, hogy pontosan tudom mi történik egy gyerkőc buksijában ha elszakad a cérna, vagy ha életében először átússza a medencét önállóan.

Amit pedig az úszás oktatásban a legjobban szeretek, és az idei évben is a legjobban várok, az az, hogy minden gyermeket személyesen megismerhetek, és végigkövethetem, ahogy egy félős halacskából, egy úszóbajnok cápa lesz.